Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A felelős állattartás

A boldog együttélés a cél

Nagyon sokan osztjuk meg az otthonunkat különféle állatokkal. Mindegyiknek más az igénye. Úgy kell együtt élnünk, hogy mindenki jól érezze magát.

Mielőtt meggondolatlanul belemennénk egy kisállat beszerzésébe, át kell gondolnunk, hogy a választott állatfaj számára megfelelő lenne-e az otthonunk. Ha nem az, de az állatot nagyon szeretnénk, akkor állatbaráttá kell tenni. Csak akkor lehet nyugodt és kiegyensúlyozott az állatokkal való együttélés, ha jól érezhetik magukat a lakásban is, de úgy, hogy ők sem okoznak számunkra fennforgást.

Ha unatkoznak, túl kevés inger éri a lakáson belül élő állatainkat, akkor keresnek szórakozást maguknak. Az pedig a gazdi számára nagy valószínűséggel nem öröm. Tönkretehetik használati tárgyainkat, bútorainkat, pusztán csak azért, mert unatkoznak. Az sem mindegy, hová végzik el dolgukat. Hogy minden zökkenőmentes legyen, érdemes olyanná tenni a lakást, hogy mindenkinek jó legyen.

Legyen saját kuckójuk, vagy legalább ágyuk a kutyáinknak, cicáinknak, ahová elhúzódhatnak. Szeretnek ott ülni, feküdni, ahol mi is. Ha meg akarjuk védeni az ülő- és fekvőalkalmatosságok kárpitját, akkor le kell takarni egy pléddel, így is ráfeküdhet az állat, és kárt sem tesz.

Cicás gazdik már rájöttek arra, hogy ha nem szereznek be egy direkt körömélesítésre szolgáló tárgyat, akkor a bútoraik bánják.

Az csak egy dolog, hogy gondoskodsz elegendő ételről, de törekedj arra is, hogy az etető megfelelő magasságban, elérhető legyen.

 

Magyar Kutyapiac” – így egyszerűen megfogalmazva, pontosan ez tapasztalható már sok éve Magyarországon az online hirdetőoldalak kínálatát elnézve. És a helyzet évről évre egyre reménytelenebb! A kiskutya után érdeklődők, akik előbb-utóbb vásárlókká válnak, nem tudják, hogyan és honnan szabad illetve érdemes kiskutyát vásárolni. Nem tudják eldönteni adott esetben milyen fajtát válasszanak, az adott fajta eldöntése után kinél/kiknél érdemes érdeklődni kiskutya után és kik azok, akiktől semmilyen körülmények között nem szabad kiskutyát választani, ki a gondos tenyésztő és ki a felelőtlen szaporító, sokan azt sem tudják mit jelent a felelős állattartás és a gondos állatszeretet. Sok esetben a döntésképtelenség vagy rossz döntés mögött a tájékozatlanság áll vagy alapvetően a kutyavásárlók nem akarnak „sokat” költeni, feltételezhetjük azt is, hogy talán mindkettő egyszerre.

Vegyünk egy családot, aki kiskutyát szeretne vásárolni. Mit tesznek először? A legtöbben rögtön az online hirdetőoldalakon néznek szét, mert az a legegyszerűbb és a leggyorsabb. Tegyük mi is ezt és nézzük, mit is láthatunk, illetve látunk ezeken a hirdetési portálokon, kezdjük a „legnépszerűbbel”, amit a legtöbben látogatnak.

 Az első szembetűnő hirdetés rögtön az alábbi:

Kiváló minőségű pireneusi kiskutyák eladók. A kiskutyák különböző árban vannak, van 20000-es is.” – szóval 20.000.- Ft-os is van, ezt is megtudtuk! Se oltások, se chip, se származási lap nincs említve a hirdetésben, a többi fontos dologról már nem is beszélve.

A következő hirdetés akár gépjármű is lehetne, az első pár szó azt tükrözi, de mégsem az: „Eladó 2 Fúl extrás kölyök francia bulldog, most lesznek 4 hetesek, foglalózni lehet őket személyes megtekintés után! Az árban csip és első oltás és folyamatosan féreghajtás van benne. Minőségi tápon nevelt extrás szülőktől, bige színben 90.000.- Ft.”  A francia bulldog fajtát full extrás gépjárműhöz hasonlítani nagy merészség, a kutya, legyen az bármilyen fajta is, egy élő és érző állat, a gépjármú pedig egy közlekedési eszköz az ember szolgálatában. A szín ilyetén írásmódban nem ismeretes. Itt már említve van a chip és az első oltás is, egy fokkal jobb, mint az előző, viszont származási lap itt sem szerepel, az ár viszont ehhez képest magas.

„Amerikai bulldog kiskutyák eladók. Chip, oltás, féreghajtás mindegyiknél, törzskönyv igény szerint, kiváló vérvonalú szülőktől. 30 000 .- Ft” – törzskönyv (származási lap) igény szerint és a kiskutyák ára így is csak 30.000.- Ft-ért, szintén nem a minőséget tükrözi.

„Minőségi, fajtiszta Weszti pártól kiskutyák eladók! 4.db. szuka /kislány/ van! 6 hetesek az első oltást, és a féregtelenítés megkapták! Az áruk fix! 35 000.Ft – Ennek tudatában várom a komoly vásárlási szándékúak hívását!” – szintén chip és származási lap nélküli kiskutyák. Az ár alapján a hirdetésben szereplő „minőségi” jelző erősen megkérdőjelezhető.

Tovább: http://kutya-portal.hu/felelos-allattartas-fejezet-magyar-kutyapiac/